Urartu Örmény Színház
Cím: 1025. BP. Palatinus u 4.
Telefon: +36 31 781 00 51
Email: urartubudapest@gmail.com
Igazgató: Diramerján Artin
A magyarországi örmény nemzetiségi színjátszás gyökerei a múlt század kilencvenes éveire nyúlnak vissza.
Ekkor indult Diramerján Artin vezetésével, 1996-ban az Urartu Örmény színház elődje, majd 2014-ben az Országos Örmény Önkormányzat fenntartásában megalakulhatott a mai Urartu Örmény Színház, fiatal magyarországi alkotók kezdeményezéseként.
Az azóta eltelt több, mint fél évtizedben számos nagysikerű bemutatón vagyunk túl és bizonyítottuk, hogy produkcióink népszerű, színvonalas színfoltjai a hazai színjátszásnak.
2014, hivatalos megalapításunk óta több mint száz értékteremtő előadáson vagyunk túl. Az ország szinte valamennyi részére eljutottunk, Szegedtől, Veszprémen és Szombathelyen át Erdélyig bemutatva a hazai és nemzetközi örmény diaszpóra kultúrájának mindennapjainkat színesítő világát.
Küldetésünk a színház eszközeivel és élményteremtő erejével hidat emelni nemzetiség és többségi társadalom között, elmélyítve azt az érzelmi viszonyt, amelyhez tudás, ismeret és bizalom is szükséges.
Feladatunk a hazai örmény közösséget foglalkoztató kérdéseket és válaszokat megfogalmazni a színház dimenzióin is túlmutató sokszínűséggel és társművészetek bevonásával. Egyik legnépszerűbb előadásunk a 2014-óta közel félszázszor játszott AZnavour című zenés életrajzi dráma, mely igazi színházi „armenicum” nemzetközi viszonylatban is. A 2016-ban állítottuk színre a MUSZA DAGH Musical-t, mely világviszonylatban is egyedülálló produkcióként született meg az Urartu Örmény Színház társulatának alkotóműhelyében. Egyik legnépszerűbb vígjátékunk a Hotel yerevan című bohózat, 2021-ben pedig, amint a pandémiával járó korlátozások lehetővé teszik érkezik a Rádió Jereván című darabunk.
Munkánkat 2015-ben Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjjal jutalmazták, mely a legmagasabb elismerése a nemzetiségi közösségek kulturális jelenlétének és értékteremtésének. Az elért sikerekért köszönettel tartozunk mindazoknak, akik szép számú követőinkként, színházbarátokként, nézőként, vagy társadalmi szervezetként, előadások meghívójaként elkötelezetten támogatták munkánkat és küldetésünket
Örmény musicalbemutató Kecskeméten
Bácsmegye, 2021. december
URARTU Örmény Színház 2014: AZnavour Premier
Youtube, 2014. április