Könnyű erkölcsök kritika- 2019. 11. 27.

„Könnyű erkölcsök” c. színdarab premiere a Magyarországi Szerb Színházban

Hercegnő (Anna) – Čorić Tina,  Armando – Gyurity István, Gargiulo – Gyorgyev Bránimír
Dramaturg: Kóródy Ildikó,
A szöveget szerbre fordította Ferenc Judit,
Díszlet: Prágai Tibor
Jelmezek: Borbély Noémi,
Hang fény és technika: Szabó Bogdán,
Rendezőasszisztens: Bácsi Katarina
Rendező: Dégi János

Ez év November 27-én, a Tökölyánum ünnepi termében bemutatásra került a „Könnyű erkölcsök” c. színmű premiere a magyarországi Szerb színház adaptációjában, Nino Manfredini és Nino Marmandoin olasz szerzők forgatókönyve szerint.
Ez a dráma szorosabb értelemben, bemutatja az etikai értékek relativitását , valamint a saját identitásról való elgondolkodtatást. Az „in medias res”-szel kezdődő színmű játéka nagyon gyorsan rátér a konkrét problémákra. Egy fedél alatt, közvetlen szomszédságban él egy könnyű erkölcsű nő (Hercegnő), akit Čorić Tina alakít, és egy film forgatókönyv író (Armandó), akit Gyurity Sztipán alakít. Ők egy éjszaka ismerkednek meg, amikor az „éjszaka hölgye” épp hazatér. Ő,
szokás szerint, túl hangos zenét kapcsol be és csapkodja az ajtót. Armandó mérgesen, álmatlanul megjelenik a hölgy ajtaján, túl fáradtan, mert a hölgy az oka álmatlan éjszakáinak, kinek a padlója a szomszéd mennyezete. A hercegnő kezdetben helytelenül mutatkozik be neki, mint ápolónő, aki három műszakban dolgozik, s így leplezi igazi identitását. Ők ketten, mint beszélgető szomszédok, nincsenek egy hullámon, se intelektuális, se metaforikus tekintetben, de még a nyelvük sem azonos, mert Armandó horvátul, a Hercegnő pedig szerbül beszél.

A Hercegnő tudja, hogy a világban hamis morál uralkodik, egoizmussal, haszonleséssel és csalással. Armanddó fordító, ismeri az ógörög nyelvet és irodalmat. Nem talál munkát a szakmájában, így forgatókönyveket ír a „kért” filmekhez, melyek teli vannak erőszakkal és szexszel. „Mert”, panaszkodik ő a Hercegnőnek, a „kultúra nem fizeti a számlákat. Beül az ember a vendéglőbe, a pincér hozza a számlát, ő meg elénekli neki az „Isteni komédiát”, eredetiben.
Az utolsó öt sor a borravaló. Ha ezt lehetne így!?” A professzor szemmel láthatóan nehéz időszakon megy keresztül, és a szociális szenvedés és ideg összeroppanás szélén van. Neki nehezére esik adaptálódni az „új feltételekre”. Utálja a képmutatást, holott képmutatóan él. A komikus elemek enyhítik a komoly légkört, amikor ő, bizonyos idő után, átmegy lakni a Hercegnőhöz, aki eltartja. Annak ellenére, hogy a lány teljesen műveletlen, nagyon jól érti, hogy Arnaldó milyen tragikusan éli meg saját életének mélységét és megpróbál segíteni neki. Mondja: „Kérdezem, milyen az Ön erkölcse Professzor Úr? Én árulom saját testemet és egyáltalán nem színlelem, hogy valaki más vagyok? Ön pedig, aki saját lelkét, agyát, saját kultúráját árulja azoknak akiket megvet, akkor Ön mi?” A két homlokegyenesen különböző ember között, kiknek az egyetlen értelme „hogyan túlélni”, a társadalom emberségtelen arcára mutat. A Hercegnő egyszerű, csapongó tarkabarka, de egyidejűleg nyitott, őszinte és merész.

Armandó egy kedvetlen értelmiségi embert alakít, aki nem tud ellent mondani munkaadójának Gargyulnak (Gyorgyev Branimir játssza). Az Ő erkölcsi ellenőrzései szoros kapcsolatban vannak a jó neveltséggel és műveltséggel. Ő túl „finom” ahhoz, hogy küzdjön, annak ellenére, hogy tisztában van azzal, hogy az életnek csak akkor van értelme, ha megvalósulnak benne a szellemi és erkölcsi értékek. Szégyenli helyzetét és tisztában van azzal, hogy pazarolja idejét a számtalan értéktelen filmekre, amelyek a rossz tartalmukkal másokat is megtévesztenek. Megveti Gargyult, aki lelkiismeretlen manipulátor, de sajnos tőle függ. Gargyuló a színen nem jelenik meg, csak Skypon keresztül jelentkezik, mintha egy „elektronikus diktátor” lenne. Armandótól ő azt követeli, hogy minél előbb fejezze be a megrendelt filmet. Az ő mindenkori megjelenése és szóbeli erőltetése egyfajta mobbingot jelent. Az előadás vége előtt fordulat következik. A Hercegnő megint helytelenül
mutatkozik be, de most Gargyúlónak, mint az író felesége. Értesíti őt, ogy Armandót épp egy értékes szerződés aláírására hívták el, egy Hollywudy filmházzal és,hogy olyan filmről van szó, melynek minden képen nagyobb a művészi értéke mint bármelyiknek, melyeket eddig írt. Ezt az egész sztorit a lány azért találja ki, hogy megtévessze Gargyult. Haragosan mondja: „Te egy hitvány üzletember vagy. Léteibe se léphetsz, tartsd meg a büdös pénzedet”. Gargyuló váratlanul megváltoztatja elhatározását és kéri Armandót, hogy minél előbb jöjjön el hozzá, hogy aláírjon vele egy másmilyen szerződést. Az író ledöbbent. Már egyáltalán nem biztos benne, hogy mi a realitás képe és mi maga a realitás.
Így szól: ” Tudja signora, az egyik szemem sír, a másik meg nevet”. Hálás, hogy a Hercegnő, legalább látszólag kiszabadította a nem irigylendő helyzetből, de megrázkódtatva veszi tudomásul, hogy a pozitív helyzetet ily módon érte el. Maradt a kérdés: mely értékek és erények mozgatják a világot? E két ember élete és sorsa mellékes, mégis a nézőt számtalan kétség elé állítja.

A színházi tükör a korszerű ember drámáját tükrözi és teljes egészében bemutatja a társadalmi helyzet kérdését. A szereplőknek zavar ítélet képessége, könnyű erkölcsi értékei vannak, de a drámai szereplésük alatt átalakulást kapnak és közös nyelvre találnak. A színészek az igen igényes szerepüket könnyedén vitték ki. Pont úgy, mintha igazán szerelmesek lennének a színpadba, amely az életet jelenti.

Rendező, Dégi János elmondja:
„Modernizáltuk a tipikus posztmodernizált színdarabot, amilyen az a 80-as években volt, amikor keletkezett. Aktualizáltuk és a mai időkhöz igazítottuk. Az egy felvonásos darab az egyik pillanatban komikus, a másik pillanatban tragikus. Összefonódnak a naturalisztikus és a pszichológiai elemek. Ez egy igazi színészi előadás, amely energiát áraszt, s a nézőnél impulzust és reagálást kelt. S ami a legfontosabb, a közönség egy pillanatig se volt közömbös”
Zeljkovic Slavica, Szerb Hetilap (Srpske nedeljne novine)

Fordította szerbről magyarra: Miletics Danica, szinkron- és szaktolmács

"A színház mindenekelőtt az élet. Ez az elengedhetetlen kiindulási pont, és igazából csak az érdekelhet bennünket, ami az élet része, a szó lehető legtágabb értelmében. A színház az élet. Ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy nincs különbség az élet és a színház között."