a:7:{s:8:”location”;a:1:{i:0;a:1:{i:0;a:3:{s:5:”param”;s:13:”page_template”;s:8:”operator”;s:2:”==”;s:5:”value”;s:21:”page-ajanlatkeres.php”;}}}s:8:”position”;s:6:”normal”;s:5:”style”;s:7:”default”;s:15:”label_placement”;s:3:”top”;s:21:”instruction_placement”;s:5:”label”;s:14:”hide_on_screen”;s:0:””;s:11:”description”;s:0:””;}
Heroa:7:{s:8:”location”;a:1:{i:0;a:1:{i:0;a:3:{s:5:”param”;s:13:”page_template”;s:8:”operator”;s:2:”==”;s:5:”value”;s:14:”page-front.php”;}}}s:8:”position”;s:6:”normal”;s:5:”style”;s:7:”default”;s:15:”label_placement”;s:3:”top”;s:21:”instruction_placement”;s:5:”label”;s:14:”hide_on_screen”;s:0:””;s:11:”description”;s:0:””;}
Lábléca:7:{s:8:”location”;a:1:{i:0;a:1:{i:0;a:3:{s:5:”param”;s:13:”page_template”;s:8:”operator”;s:2:”==”;s:5:”value”;s:14:”page-front.php”;}}}s:8:”position”;s:6:”normal”;s:5:”style”;s:7:”default”;s:15:”label_placement”;s:3:”top”;s:21:”instruction_placement”;s:5:”label”;s:14:”hide_on_screen”;s:0:””;s:11:”description”;s:0:””;}
XX.Ars Sacra Fesztiválon az Én, Károli Radics Gáspár a Magyaországi Szerb Színház előadásaHiánypótló képzés kezdődött 2026 szeptemberében a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: az új nemzetiségi specializáció célja, hogy olyan fiatal színházi alkotók kerüljenek ki az egyetemről, akik saját nemzetiségi nyelvük és kultúrájuk ismerete mellett a magyar és a nemzetközi színházi életben is otthonosan mozognak.
Magyarország nemzetiségi színházai különleges helyet foglalnak el a hazai színházi kultúrában. Egyszerre részei a magyar színházi életnek, és őrzői azoknak a nyelveknek, kulturális hagyományoknak és közösségi emlékezetnek, amelyek évszázadok óta gazdagítják Magyarország kultúráját.
Ebből a felismerésből született meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem új nemzetiségi specializációja, amely 2026 szeptemberében indult el. A képzés egyik legfontosabb feladata az utánpótlás biztosítása a magyarországi nemzetiségi színházak számára, ugyanakkor ennél tágabb célt is szolgál: olyan színházi alkotók képzését, akik számára a többnyelvűség, a különböző kulturális hagyományok találkozása és a nemzetközi együttműködés a művészi gondolkodás természetes részét jelenti.
A specializáció fontos eleme a nemzetiségi nyelvek oktatása. A 2026/2027-es tanévben szerb, német, szlovák, horvát és lovári nyelvi képzés kapcsolódik a programhoz, heti két tanórában.
A nyelvtudás ebben az esetben azonban nem egyszerűen egy idegen nyelv elsajátítását jelenti. A színész számára a nyelv ritmus, zene, gesztus és kulturális emlékezet is. Másként szólal meg egy mondat magyarul, szerbül, horvátul, németül, szlovákul vagy lovári nyelven, és minden nyelv mögött saját történelmi és kulturális tapasztalat áll.
Éppen ezért a képzés célja, hogy a hallgatók a nemzetiségi nyelvet színpadi nyelvként is birtokba vegyék.
A specializáció egyik alapelve, hogy a képzés ne szigetelődjön el az egyetem falai között. A hallgatóknak közvetlen kapcsolatba kell kerülniük a működő nemzetiségi színházakkal, azok művészeivel, közönségével és kulturális környezetével.
A gyakorlati munka során ezért kiemelt szerepet kaphatnak a színházi műhelyek, olvasópróbák, workshopok, többnyelvű előadások és nemzetközi együttműködések. A hallgatók így már egyetemi éveik alatt megtapasztalhatják, mit jelent olyan színházat létrehozni, amely egyszerre szól egy konkrét nemzetiségi közösséghez és az egyetemes színházi kultúrához.
Ennek egyik fontos példája Vida Ognjenović Poetessa című drámájának tervezett olvasószínházi bemutatója, amely magyar és szerb nyelven, budapesti és belgrádi egyetemi hallgatók részvételével valósulhat meg. A projekthez nemzetközi workshop is kapcsolódik, amelyben az SZFE és a Belgrádi Egyetem hallgatói közösen dolgozhatnak. A program művészeti és oktatási szempontból is szorosan illeszkedik a nemzetiségi specializáció céljaihoz, miközben kapcsolódik a Magyar–Szerb Kulturális Évadhoz és a MITEM programjához is.
A nemzetiségi színház természeténél fogva nemzetközi. Egy magyarországi horvát, szlovák, szerb vagy német színházi alkotó kulturális kapcsolatrendszere nem ér véget Magyarország államhatáránál. Ugyanahhoz a nyelvi és kulturális térhez kapcsolódik, amelynek intézményei Belgrádban, Zágrábban, Pozsonyban vagy más európai városokban működnek.
A specializáció ezért hosszabb távon a nemzetközi kapcsolatok építésének műhelyévé is válhat. Egyetemi és színházi együttműködések, közös workshopok, vendégjátékok és közös produkciók révén a hallgatók már tanulmányaik során kapcsolatba kerülhetnek más országok színházi kultúrájával.
Ez a szemlélet egy nagyobb nemzetközi gondolatba is illeszkedik: a kisebbségi és nemzetiségi színházak együttműködésének erősítésébe. Ezeknek a színházaknak ugyanis Európa különböző pontjain sokszor hasonló kérdésekre kell választ találniuk. Hogyan őrizhető meg egy kisebbségi nyelv a színpadon? Hogyan lehet megszólítani a fiatal generációkat? Hogyan válhat a hagyomány kortárs színházi nyelvvé? És hogyan lehet úgy megőrizni saját kulturális identitásunkat, hogy közben nyitottak maradjunk más kultúrák felé?
A nemzetiségi kultúra megőrzése nem jelenthet bezárkózást. Éppen ellenkezőleg: akkor válik igazán élővé, amikor találkozik más nyelvekkel, kultúrákkal és művészeti gondolkodásmódokkal.
Ebben rejlik az SZFE új specializációjának egyik legfontosabb lehetősége is. A cél nem valamiféle kulturális rezervátum létrehozása, hanem találkozási pont kialakítása a magyar, a nemzetiségi és a nemzetközi színházi kultúra között.
A most induló hallgatók így egy olyan kezdeményezés első résztvevői, amelynek eredményei csak évek múlva lesznek teljes egészében láthatók. Ha azonban a képzés képes szoros kapcsolatot teremteni az egyetem, a magyarországi nemzetiségi színházak és a külföldi művészeti egyetemek között, akkor nemcsak egy új specializáció jött létre.
Egy olyan színházi műhely születhet, amelyben a nyelvi és kulturális sokszínűség nem akadály, hanem az alkotás egyik legfontosabb forrása.
Jubileumi díszoklevélben részesült Papadimitriu Athina – InterjúPapadimitriu Athina Jászai Mari-díjas és EMeRTon-díjas, görög származású magyar színésznő, 1976-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Szeptember 7-én aranyoklevelet vehetett át az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A jeles alkalom kapcsán felidézte főiskolai éveinek meghatározó pillanatait, mesélt pályájának indulásáról, egykori mestereiről és arról is, hogyan változott a színházi szakma az elmúlt évtizedekben. Papadimitriu Athinával a Karrieriroda beszélgetett.
Mikorra tehető az első élménye a szakmával kapcsolatban?
Apám, mikor Magyarországra érkezett, elvégezte Keleti Márton osztályában a főiskolán a filmrendező szakot. Tehát apámnak jó szeme volt a tehetségre és az adottságokra, be is íratott balettra és zongorára. Így a művészet egészen kislány korom óta velem van, apámmal sokat beszélgettünk filmről, színházról. Tizennégy éves koromig feltett szándékom volt, hogy színésznő leszek. És akkor jött a fordulat. Egyik nap bejöttek az iskolába szereplőválogatást tartani, mivel egy olyan filmnek a forgatása volt tervben, amelyikben sok iskolás lány kaphatott szerepet. Volt egy jelenet, amiben nekem jutott az a szerep, hogy leselkedjek az iskola ablakán a tanár után, majd hátrafordulva jelezzem az osztálynak, hogy csendben kell lenni, mert érkezik a tanár. Mikroport volt rajtam, mint minden szereplőn, de azt senki nem mondta el, hogy pont a mikroport miatt ne úgy beszéljek, ahogy a rendes életben beszélnék, hanem sokkal halkabban. Megismételtették velem többször a jelenetet, de igazi segítséget nem kaptam, mit kellene másképp csinálni. Ezek után leváltottak, és más kapta ezt a szerepet. Nagyon szégyelltem magam, megalázónak éltem meg. Azt hiszem, ekkor még túl érzékeny voltam. Mindeddig az apámmal való beszélgetés alapján vonzó volt ez a szakma, de itt megsemmisülve éreztem magam, és azt mondtam, ha a színészet ilyen, akkor én köszönöm szépen, de nem kérek belőle. Ez az elhatározásom egészen a gimi utolsó évéig ki is tartott, inkább a pszichológia kezdett érdekelni. Aztán egy véletlen folytán – bár én nem hiszek a véletlenekben, meggyőződésem, hogy a véletlen Isten inkognitóban – az egyik osztálytársam elhívott egy este színházba, az Orfeo művészeti csoport (a mai Stúdió K) egyik előadására. Amit ott láttam, az lenyűgözött. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy bárcsak köztük lehetnék. És ekkor megtörtént az elképzelhetetlen. Miközben ez az érzés kerített hatalmába, odajött hozzám az előadás végén Fodor Tamás, az egyik szereplő, és megkérdezte, hogy nem akarok-e a csapathoz tartozni. Nem is volt kérdés, onnantól kezdve a csapat tagja lettem, és a színház visszavonhatatlanul az életem részévé vált. A társulat tagja volt Soltis Lajos is, aki akkor még főiskolás volt, és segített a főiskolai felvételimre való felkészülésben is. Sokat tanultam tőle. A felvételi után aznap este is volt előadásunk, a tapsrendnél kinéztem Lajosra, aki a takarásban állt. Kézzel mutatta, hogy rendben van, sikerült a felvételim. Szép emlék. Mondja valaki, hogy ez csupán véletlen… Nem hiszem…
Simon Zsuzsa osztályába került, aki az édesapját is tanította. Milyenek voltak a főiskolai évek?
Csodálatosak. Imádtam a főiskolára járni. Szerencsénk volt, mert az osztályközösség roppant jó volt. Szerettük egymást, segítettük egymást. Örök emlékként őrzöm az éjszakába nyúló próbákat. Igazi közös, kreatív műhelymunka folyt, ahol egymástól is tanultunk. Pintér Tamás tanította a mozgást, Gáti József a beszédtechnikát, a művészi beszédet pedig a Montágh Imre. Mindenki a maga területén zseniális volt, bár a viszonyunk nem mindenkihez volt ugyanaz. Gáti Józseftől nemzedékek féltek (nevet), mi sem voltunk kivételek. Ha a folyosón meghallottuk a bőrcipőjének a nyikorgását, már összerezzentünk. Ami kevésbé köztudott róla, az az, hogy rendkívüli volt a humora. Ritkán engedett ebbe betekintést, de amikor igen, estünk szét a nevetéstől. Egy emléket nagyon a szívembe zártam róla. Már nem emlékszem, hányadik évben, de azt mondták, hogy valami gond van a hangommal, amit jó lenne szakemberrel megnézetni. Gáti tanár úr a hóna alá csapott, és elkísért egy gégészhez a főiskolától nem messze. Előre féltem, hogy mi ketten gyalog fogunk menni az utcán, mi lesz ebből… vajon hányszor fog kellemetlen helyzetbe hozni. Na, ennek pont az ellenkezője történt. Olyan arcát mutatta meg, amit addig nemcsak én, de az osztályból senki sem ismerhetett. Sziporkázott… az egész utat végignevettem. Mikor ezt elmeséltem az osztályban, azt hitték, ugratom őket.
Diploma után biztos volt az elhelyezkedés?
Természetesen nem. Frászban volt mindenki, hogy vajon lesz-e helye valamelyik színházban. Főleg abban, ami a szíve vágya volt. Onnan nem messze, ahol akkor laktam, volt a MÚOSZ, aminek a padlástermében üzemelt a Huszonötödik Színház. Iglódi Pista, Szigeti Károly, Jancsó Miklós, Györgyfalvay Kati dolgoztak akkor már ott. Nagy nevek… Iglódi Pistával összefutottam az utcán, amikor megkérdezte, hogy volna-e kedvem csatlakozni a társulathoz. A Huszonötödik Színházban pont az a kísérletező műhelymunka folyt, ami a legközelebb állt hozzám. Naná, hogy igent mondtam, háromezer forint volt a kezdő fizetésem.
Mi az, ami a legjobban hiányzik a mai szakmából a régi időkhöz képest?
Sok dolgot mondhatnék, elsőként természetesen azokat a nagyszerű kollégákat, akik már nincsenek köztünk, és a hiányuk betölthetetlen űrt hagyott. De mondok egy olyat is, ami eltűnőben van, és nagyon hiányzik. Amikor pályakezdő voltam, és még utána is sok ideig, úgy dolgoztunk, hogy a színház legfontosabb kérdésére, a MIÉRT?-re mindig tudtuk a választ. Az az első, hogy mi, alkotók tudjuk erre a kérdésre a tűpontos választ, mert a közönség is így fogja majd a válaszokat megtalálni. Régen lehetett kérdezni a próbán, lehetett kísérletezni, lehetett több utat kipróbálni, hogy melyik visz a legközelebb az igazsághoz. Ma már rohanás van. Nincs idő a hetekig tartó lélektani elemzésekre (tisztelet azoknak a rendezőknek, akiknél még van) – de sokszor azt érzem, hogy igény sincs rájuk. És ez elszomorít. Egyik kollégám nem is olyan régen pont emiatt fakadt ki. Azt mondta: a színház ma már egy gyár, és mi végrehajtók vagyunk benne. Értem, hogy a világ rohan, hogy követhetetlenül felgyorsult minden, de pont a színház az, ahol meg lehetne engedni a lelassulást. Időt kell hagyni a nézőknek, hogy ne csak aggyal, hanem érzelmileg is tudják követni a történetet, mert a katarzist csak az érzelmi „veletartás” hozhatja el. Ha valamit üzenhetnék a mostani pályakezdőknek, az az lenne, hogy merjenek hosszasan elemezni, merjenek kérdezni, értsék meg a szerepük minden apró mozzanatát, hogy mi miből jön, és főleg miért. Ne sajnálják erre se az időt, se az energiát, mert enélkül nem születhet meg a jó színház.
Fotó: Ficsor Márton
Martin György-díjat kapott Csasztvan András🇭🇺 Martin György-díjat kapott Csasztvan András Mihály 🏅 Újabb rangos elismerésben részesült a magyarországi szlovák kulturális élet ismert személyisége. A szarvasi Csasztvan András Mihály néptáncoktató, koreográfus, közművelődési szakember és kulturális szervező 2026. augusztus 19-én Martin György-díjat kapott a magyar népművészet területén végzett kiemelkedő néptáncmozgalmi és hagyományőrző tevékenységéért. A mostani elismerés egy több mint négy évtizedes, sokrétű pálya újabb fontos állomása. Az 1959-ben Szarvason született Csasztvan András szlovák családból származik – saját visszaemlékezésében szlovák nagyszülők és szülők gyermekeként beszél magáról. Eredetileg gépészmérnökként végzett, életútja azonban hamar a néptánc, a közművelődés és a hagyományőrzés felé fordult. 💃 1986-tól a szarvasi Tessedik Táncegyüttes művészeti vezetője, majd vezetője volt. Megszervezte az együttes Sköcök gyermekcsoportját, később pedig elindította a művészeti alapiskola néptánctagozatát. A szlovák hagyományok pályájának kezdettől fontos részét alkották: a szarvasi szlovák iskolában is vezetett néptáncoktatást, koreográfiái között szlovák szokásokra épülő munkák, zenés-táncos összeállításai között pedig a Szlovák lakodalom is szerepel. 🎭 Munkássága később a színház felé is kiteljesedett. 2003-ban kezdeményezte a szlovák színház létrehozását Szarvason, később a Cervinus Teátrum vezetőjeként dolgozott. A magyarországi nemzetiségi színházi élet országos szervezésében is jelentős szerepet vállalt; a Magyarországi Nemzetiségi Színházak Szövetségében és a JELEN/LÉT Nemzetiségi Színházi Fesztivál szervezésében is meghatározó szerepet tölt be. 🏅 Csasztvan András munkáját korábban is több elismeréssel jutalmazták. 2020-ban Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott a Kárpát-medencei magyar és szlovák népművészeti hagyományok ápolása terén elért eredményeiért, valamint magas színvonalú intézményvezetői munkájáért. ❤️ A Martin György-díj annak az életpályának az újabb rangos elismerése, amely a néptánctól és a szlovák hagyományok ápolásától az utánpótlás-nevelésen és a közművelődésen át a magyarországi nemzetiségi színházi életig ível.
👉 ĽuNo-Archív: https://www.luno.hu/index.php/component/search/…
🇸🇰 Ondrej Csasztvan získal Cenu Györgya Martina 🏅 Ďalšie významné ocenenie získala známa osobnosť slovenského kultúrneho života v Maďarsku. Ondrej Csasztvan zo Sarvaša, pedagóg ľudového tanca, choreograf, osvetový pracovník a kultúrny organizátor, získal 19. augusta 2026 Cenu Györgya Martina za vynikajúcu činnosť v oblasti hnutia ľudového tanca a zachovávania tradícií v rámci maďarského ľudového umenia. Ocenenie je ďalším významným medzníkom jeho viac ako štyri desaťročia trvajúcej a mnohostrannej profesionálnej dráhy. Ondrej Csasztvan sa narodil v roku 1959 v Sarvaši a pochádza zo slovenskej rodiny – vo vlastných spomienkach o sebe hovorí ako o dieťati slovenských rodičov a starých rodičov. Pôvodne vyštudoval strojné inžinierstvo, jeho životná cesta však čoskoro zamierila k ľudovému tancu, osvetovej práci a zachovávaniu tradícií. 💃 Od roku 1986 pôsobil ako umelecký vedúci a neskôr vedúci sarvašského tanečného súboru Tessedik. Založil jeho detskú skupinu Sköcök a neskôr inicioval otvorenie odboru ľudového tanca na základnej umeleckej škole. Slovenské tradície boli od začiatku dôležitou súčasťou jeho práce: ľudový tanec vyučoval aj v slovenskej škole v Sarvaši, medzi jeho choreografiami nájdeme práce vychádzajúce zo slovenských zvykov a medzi hudobno-tanečnými programami aj Slovenskú svadbu. 🎭 Neskôr sa výrazne rozšírilo aj jeho pôsobenie v divadelnej oblasti. V roku 2003 inicioval vznik slovenského divadla v Sarvaši, neskôr stál na čele Cervinus Teátrum. Významnú úlohu zohráva aj v organizovaní národnostného divadelného života v Maďarsku na celoštátnej úrovni – v rámci Zväzu národnostných divadiel v Maďarsku i Festivalu národnostných divadiel JELEN/LÉT. 🏅 Prácu Ondreja Csasztvana ocenili už viackrát. V roku 2020 mu udelili Zlatý záslužný kríž Maďarska – občiansku skupinu za výsledky dosiahnuté pri pestovaní maďarských a slovenských ľudovoumeleckých tradícií Karpatskej kotliny, ako aj za jeho vysokú úroveň práce vo vedení kultúrnych inštitúcií. ❤️ Cena Györgya Martina je ďalším významným ocenením životnej dráhy, ktorá vedie od ľudového tanca a pestovania slovenských tradícií cez výchovu mladých generácií a osvetovú činnosť až k národnostnému divadelnému životu v
Magyar-Szerb Kulturális ÉvadA Magyar–Szerb Kulturális Évadnak számos fontos célja van, de az egyik legfontosabb a közös európai értékek megőrzése, valamint Európa közös építése mint a béke, a kultúra és a kölcsönös tisztelet tere.
Amikor Európáról beszélünk, nem csupán földrajzi vagy politikai fogalomra gondolunk, hanem mindenekelőtt azokra az értékekre, amelyek évszázadokon át formálták ezt a kontinenst. Beszélünk Európa keresztény kulturális alapjairól, az emberi méltóság tiszteletéről, a toleranciáról, a szolidaritásról és az egymás iránti felelősségről.
A Magyar–Szerb Kulturális Évad egy újfajta kommunikációt kíván előmozdítani a népek között – olyan kommunikációt, amely nem előítéleteken vagy szembenálláson alapul, hanem a kölcsönös megbecsülésen, az egymásra figyelésen és a megértésen. Meggyőződésünk, hogy a kultúrának egyedülálló ereje van: képes hidakat építeni ott, ahol a politika gyakran határokba ütközik.
Különösen fontos számunkra a folklór, a hagyomány és a kulturális örökség megőrzése, hiszen ezekben rejlik népeink identitása. A dalok, táncok, a színház, az irodalom és a szokások révén őrizzük meg a múlt emlékezetét, és adjuk tovább azt a jövő generációinak.
Ugyanakkor határozottan kiállunk a kisebbségi jogok védelme mellett. A kisebbségek nem Európa gyengeségét, hanem gazdagságát jelentik. Ők bizonyítják, hogy a sokféleség és az együttélés nem ellentétes fogalmak, hanem egymást gazdagító lehetőségek.
Végül a Magyar–Szerb Kulturális Évad párbeszédre, együttműködésre és közös felelősségvállalásra hív Európa jövőjéért. Egy olyan Európáért, amely tiszteli gyökereit, védi az emberi jogokat, és közös jövőjét a bizalomra, a kultúrára és az emberi értékekre alapozza.
Onodi Daniela, a Vertigo Szlovák Színház igazgatója „Nemzetiségünkért” díjban részesült.Drága Danka! A nézők és a nem nézők, a színészek és a nem színészek, – de leginkább mindannyiuk nevében, akik ismernek-, gratulálunk. Hálásak vagyunk Neked a magyarországi szlovák színjátszásért / színházért.
2024 07.07.
Jelenlét Színház Fesztivál, Dégi János – Kanapé Putz AttilávalManna FM – 2024. 05. 26