A VI. JELEN/LÉT Fesztivált Soltész Miklós államtitkár és Vidnyánszky Attila nyitották meg a Nemzeti Színházban

Magyarországon a tizenhárom nemzetiség békességben és jó barátságban él egymás mellett, amit a Jelen/Lét Fesztivál is mutat – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Nemzeti Színházban. A nemzetiségi színházak fesztiválján, a VI. Jelen/Lét Fesztivál kilenc napján 15 társulat mutatkozik be.

Soltész Miklós a Jelen/Lét nyitóadása előtt, amelyet a Kassai Állami Színház az 1950-es évek kommunista Csehszlovákiájában zajló legnagyobb koholt politikai perben igazságtalanul kivégzett Milada Horáková életéről állított színpadra, köszönetet mondott a társulatnak, amiért a darabot Esterházy János csehszlovákiai magyar mártír politikus emlékének ajánlják.

Ez mutatja, hogy magyarok és szlovákok „minden szempontból egymáshoz vannak kötve” és barátságban tudtak élni az elmúlt évszázadokban – mondta, hozzáfűzve: „most is barátságban kell élni egymással”.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott: „mindnyájunknak dolga van azzal, hogy Magyarországon a nemzetiségek jól érezzék magukat”.

„Minden nemzetiség Magyarországon lehetőség, hogy hidakat építsünk a környező országok nemzetei, kultúrái felé” – hangoztatta a kulturális hasonlóságokat sorolva és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva Vidnyánszky Attila.

A Jelen/Lét Fesztivál a Magyarországi Szerb Színház szervezésében, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával valósul meg, a 10. Színházi Olimpia egyik felvezető eseményeként.

"A színház mindenekelőtt az élet. Ez az elengedhetetlen kiindulási pont, és igazából csak az érdekelhet bennünket, ami az élet része, a szó lehető legtágabb értelmében. A színház az élet. Ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy nincs különbség az élet és a színház között."