A Magyarországi Nemzetiségi Színházak JELEN/LÉT 2023. Fesztiválja

Nem tudunk másik országról, ahol a kisebbségben lévő, más nemzetiségi kultúrát is ápoló közösségek egy egész hétig jelen lehetnek fővárosuk Nemzeti Színházában.
A világesemények tükrében minden eddiginél fontosabb, hogy a 13 hazai nemzetiség előadóművészei, előadóművészeti intézményei ismét együtt mutatkozhassanak, közös színházi ünnepen állhassanak újra a közönségük elé.

Magyarország Kormányának és a Nemzet Színházának támogatásával idén hatodik alkalommal veheti igénybe a 13 hazai nemzetiség a ferencvárosi épületet, hogy bemutassák a nemzetiségi
színházak legfrissebb alkotásait. A Magyarországi Szerb Színház szervezésében, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával megvalósuló Fesztiválon a nézők évről-évre szerb, bolgár, horvát, cigány, görög, örmény, szlovák és német előadásokat láthatnak, nagyrészt anyanyelven, magyar felirattal azonkívül workshopok és színészportrék színesítik a palettát.

A Miniszterelnökség és a KIM támogatásával jön létre a JELEN/LÉT Fesztivál, a magyarországi nemzetiségi színjátszás seregszemléje, a Nemzeti Színházban, amely a 10 Színházi olimpia
keretein belül zajlik  és programja bekerült az Olimpia hivatalos eseményei közé.

A JELEN/LÉT Fesztivál idei részletes programja megtekinthető a fesztivál honlapján:
https://www.jelenletfesztival.hu

 

 

"A színház mindenekelőtt az élet. Ez az elengedhetetlen kiindulási pont, és igazából csak az érdekelhet bennünket, ami az élet része, a szó lehető legtágabb értelmében. A színház az élet. Ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy nincs különbség az élet és a színház között."