Roma Hősök – 2. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál

Roma Hősök – 2. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál

„Roma hősök” címmel második alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi fesztiválját a Független Színház Magyarország 2018. május 24-27. között a Stúdió K Színházban (1092 Budapest, Ráday u. 32.). A különleges kulturális rendezvény célja, hogy nyolc európai kortárs alkotás bemutatásával hívja fel a figyelmet a roma dráma és történetmesélés értékeire, továbbá a roma közösségek helyzetére, példamutató egyéni sorsokat, és nem mindennapi kihívásokat állítva a figyelem középpontjába. 

A budapesti nemzetközi roma színházi találkozó fókusza a személyes történetmesélés. A négynapos fesztivál programjában szereplő produkciók roma hősökről szólnak, akik képesek voltak változásokat elindítani saját, illetve közösségük életében. Olyan alkotások ezek, ahol a drámai hős aktivitását hazavisszük magunkkal és még sokáig gondolkodunk rajta.

Program:

Május 23. szerda, 19:00: Kaméleonlány Főpróba 

Május 24. csütörtök – Szuperhősök és áldozatok
  • 18:00- Kaméleonlány

A Független Színház Roma Hősök workshopjain résztvevő roma fiatalok történetei alapján készült szuperhős-történet

előadó: Lovas Emília

író: Illés Márton

rendező: Szegedi Tamás

 Magyar nyelven, angol felirattal. Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal

  • 20:30 – Nem láttál semmit!

Egy meggyilkolt roma férfi halálának körülményeit járja körül a színdarab.

író és előadó: Alex Fifea

zene: Catalin Rulea

rendező: David Schwartz

Román nyelven, magyar szinkrontolmácsolással és angol felirattal. Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal.

 

Május 25. péntek – Erős nők
  •  18:00- Cigánykerék

A darab középpontjában a tradícionális családmodellt elhagyó, ám lehetőségeiben korlátozott cigány család lány tagja áll, aki szűrreális szemüvegen keresztül mutatja be családját, szűkebb környezetének tagjait. Önmagáról és a viszonyairól beszél, nem állít ellenségképet és pozitív kicsengésű, melyet a darab humora is erősít”

író és előadó: Nataliya Tsekova

zene: Martin Lubenov

Bolgár nyelven, magyar szinkrontolmácsolással és angol felirattal. Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal.

  • 20:30 – Határtalan méltósággal

A Sevillában élő és alkotó művésznő előadásban két spanyol nő életének állít emléket. Emilia Fernández Rodríguez (az első, 2017-ben boldoggá avatott cigány nő) és Gabriela Ortega Gómez (az első spanyol hivatásos, cigány előadóművész) életét meséli el, narratív, leíró formában, egyes szám első személyben, szűrreális színpadi helyzetekben változtatva a szerepeket. A történet előre haladtával egymást felváltva jelennek meg. Két női hőstörténet, hazaszeretetről és a meggyőződéseik melletti kiállásról.

Részlet a színdarabból:

„1939. január 25-én meghaltam. A kórlapom szerint egy fertőzésben. Földi maradványaimat egy közös sírba temették Almeriában. Jól választottam. A második Spanyol Köztársaság milíciái bezártak, és hagytak meghalni a még bennem lévő gyermekemmel.”

előadó: Sonia Carmona Tapia

író: Jaime Vicent Bohorez

Spanyol nyelven, magyar szinkrontolmácsolással és angol felirattal. Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal.

 

Május 26. szombat – Így jöttem

  •  18:00 – A szél gyermekei

A cirkuszművész története, akinek senki sem mondta el, hogy a nagyanyja roma volt…

A főhős 17 évesen, a család fekete bárányaként lelépett, bejárta Európát vándor zenészként, cirkuszosként. Dolgozott többek között Antonionival. Norvégiában 2000-ben járt, és itt tudta meg, hogy a 20. században itt is kínozták a romákat, hittek a sterilizáció és a lobotómia erejében. Majd Szicíliába hívta egy szervezet, akik kaptak pénzt, hogy zenéljenek a roma gyerekek, de ők nem akartak. Utálták az olaszokat, a pedagógusokat, vele se akartak először kezet fogni, csak akkor, amikor azt mondta, hogy ő szicíliai, nem olasz- ez már szimpatikusabb volt a romáknak. Végül megtanította őket zenélni, kapott pénzt, és vett belőle nekik új hangszert.

 író/előadó: Sebastian Spinella

Angol nyelven magyar felirattal, Az előadás után közönségtalálkozó az alkotóval.

 

Május 27. vasárnap – Traveller történetek
  •  18:00 – A mai lecke

író/előadó: Richard R. O’Neill

Történet egy fiatal, a gyerekek körében népszerű, nagy munkabírású és lelkiismeretes traveller pedagógusról, aki felemeli a hangját egy diszkriminatív helyzetben. Mihez kezdjen egy traveller tanár, akit a látszólag toleráns iskolavezetés el akar hallgattatni?

Angol nyelven magyar felirattal. Az előadás után közönségtalálkozó az alkotóval.

  • 20:30 – Kulturális kérdés vagy sem?

előadó: Michael Collins, Catherine Collins

író: Michael Collins

Miben mások a travellerek, és miért érdemes iskolába járni?

Részlet a színdarabból:

„Egy erdős országút szélén éltünk a nagyszüleimmel, szekerünk volt meg sátrunk, meg egy öreg lovunk. Anya ránk adott egy egyberuhát és kikötött a sátorhoz bennünket Jonnyval, mert félt, hogy elütnek minket az autók. Egy nap jött egy rendőr és anya elmagyarázta, azért köt ki, mert el kellett mennie fáért és vízért, apám pedig vadászik.  A rendőr azt mondta, oldozzon el minket és hozott vizet meg fát. Megkérdeztem anyát, jó, a kikötözést értem, de miért voltunk lányruhában?”

Angol nyelven magyar felirattal. Az előadás után közönségtalálkozó az alkotóval.

 

Helyszín: Studió K Színház (1093 Budapest, Ráday utca 32.)

Jegyárak:

Teljes árú jegy: 3100 Ft
Szakmai/diák jegy: 2000 Ft
Sajtó jegy: 500 Ft

Támogatói jegy: 5000 Ft

0