ELINDULT AZ URARTU ÖRMÉNY SZÍNHÁZ

Az Urartu Örmény Nemzetiségi Színház 2015-ben kezdi el tisztázott támogatással működését, részvételét a Nemzetiségi Színházak között. Tóth G.- Keller Linda intézményvezető fennhatósága alatt.

Színházunk struktúráját immár az EMMI, és az Országos Örmény Önkormányzat által támogatott összegből fel tudjuk építeni, erős lábakra tudjuk helyezni, valamint a Minisztériumban leadott erre az évre tervezett költségvetésünket biztonsággal meg tudjuk valósítani.

Ennek legfőbb programja a 100. évi Genocídiumi emlékelőadásunk április 24-én.

watch?v=cSiMFRVYUX8

Nagy örömünkre szolgál, a lehetőség, mellyel élni kívánunk, hogy az örmény kultúrát, és gyökereinket ily módon tudjuk ápolni és méltóképpen emlékezni.

Valamint kultúránkat Színházunk művészetével tovább tudjuk vinni, és életben tartani.

A Minisztérium megelőlegezett bizalmával, az Országos Örmény Önkormányzat hatékony támogatásával elindul az Urartu Örmény Színház.

                                                                                                                                              2015. 02.10.

0