Nemzetiségi Színházi Fórumot tartanak a Nemzetiben

Nemzetiségi Színházi Fórumot tartanak a Nemzetiben

Nemzetiségi Színházi Fórumot tartanak a Nemzetiben

2014. április 10. csütörtök, 14:13

Első alkalommal tartják meg csütörtökön a Nemzetiségi Színházi Fórumot Budapesten azzal a céllal, hogy megvitassák a hazai kisebbségi színjátszás aktuális kérdéseit, problémáit.

Az, hogy a Nemzeti Színház ad otthont a fórumnak, azt jelzi, hogy a nemzetiségi színházak ügye a mi ügyünk – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila igazgató, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke a csütörtöki fórumon. Hozzátette: lényegesnek tartja, hogy állandó befogadó színháza legyen a nemzetiségi társulatoknak, ezért ezt az elképzelést minden fórumon támogatni fogják és jelzik, hogy komoly előrelépés lenne ennek megvalósulása.

nemzeti

Fotó: Kovács Tamás, MTI

A nemzetiségi színházaknak nincsenek meg az alapvető működési feltételeik, az önkormányzatok nem képesek eltartani őket és magukat sem tudják fenntartani – hangsúlyozta a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke. Gergely László hozzátette: az alapfeltételeket államilag kell biztosítani, az önkormányzatokat pedig arra kérik, hogy pályázatokkal segítség a nemzetiségi színházak működését. Emellett rámutatott arra, hogy befogadó színházra és a nemzetiségi színházak közötti összefogásra van szükség. Emlékeztetett arra is, hogy a nemzetiségi színjátszás 13, regisztrált előadóművészeti szervezetként nyilvántartott teátrummal rendelkezik.

A kultúráért felelős államtitkárság a magyarországi nemzetiségi színházakat speciális helyzetükre való tekintettel kiemelt figyelemmel kezeli – mondta el Hausenblasz Dóra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) főosztályvezetője. Az előadóművészeti területen a működési célú pályázatok körében külön, zárt pályázói csoportot alakított ki a nemzetiségi színházaknak. Idén 101 millió forintra pályázhattak, az összeg a 10 pályázó szervezet között oszlik el.

A nemzetiségi teátrumok anyagi támogatását a kormányzat a színház-finanszírozási rendszeren keresztül és a nemzetiségi identitást, kultúrát őrző szervezeteken keresztül biztosítja jelenleg és a jövőben is – hangsúlyozta Latorcai Csaba, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Mint mondta, szükség van egy helyre, ahol a nemzetiségi színházak megfelelő módon tudják értékeiket bemutatni. Hozzátette: a kormányzat ebben is partner, de komoly projekttervre van szükség ahhoz, hogy a működőképesség, a hosszú távúság és a fenntarthatóság biztosítva legyen.

Forrás: MTI

0