Holle anyó új köntösben a szarvasi Cervinus Teátrumban.

Örökérvényű igazságok, remek zenékkel, profi táncosokkal. Holle anyó új köntösben a szarvasi Cervinus Teátrumban.

A szorgalmas lány és az elkényeztetett mostohatestvér történetét két csetlő-botló béreslegény tette mókás kalanddá a gyerekek számára. A fiataloknak a szép Ágica és az árva Jakub szerelmének története ad módot az elábrándozásra. Felnőtt fejjel pedig érdemes elgondolkodni a mindenért a körülményeket hibáztató vasfogú bába és a bölcs türelemmel szorgoskodó Holle anyó életpéldáján.

Az előadást a Pozsonyban végzett rendező Varga Viktor vitte színre, aki 2004 óta színészként egyik alapító és állandó tagja a Cervinus Teátrum társulatának. Rendezőként színházunkban a Hazárd keringő című komédiával debütált. A Grimm testvérek meséje nyomán elképzelt történet életre keltéséhez, ötletei megvalósításához Belinszki Zoltán, Gulyás Levente és Vári Bertalan személyében kiváló alkotótársakra lelt. A Cervinus Teátrum és a Békéscsabai Jókai Színház együttműködésével pedig az előadás két otthonra is talált.

Szereplők: HOLLE ANYÓ- Dósa Zsuzsa Domján Edit-díjas, MOSTOHA – Kolti Helga, ÁGICA- Tatár Bianka / Eva Javorská, JAKUP-  Vadász Gábor/ Polák Ferenc, MARKO-  Benkő Géza, MIRKO- Gulyás Attila Junior Prima-díjas, CSÚNYA LÁNY – Liszi Melinda.

0